Kínos helyzetbe hozták a szakadár vezetők Vlagyimir Putyin orosz elnököt és a Kreml döntéshozóit azzal a kéréssel, hogy Oroszország annektálja azonnal Donyec és Luhanszk megyét – írja az amerikai ISW katonai stratégiai think-tank legfrissebb elemzésében.
Mióta visszafoglalták az ukránok Izjumot, aránylag lelassult az északkeleti ellentámadás dinamikája, komplett megtorpanásról azonban nem beszélhetünk. Nagyon úgy néz ki, hogy áttörték az ukránok az Oszkol-folyó térségében felállított orosz védvonalak legalább egy részét, és elkezdték az orosz utánpótlási útvonalak támadását. Délről vegyes hírek érkeznek: ukrán források alapján 30 kilométerre vannak az ukrán fegyveres erők Herszon várostól, orosz források szerint viszont nem tudtak eddig érdemi és tartós előretörést elérni az offenzívában résztvevők.
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háború fejleményeiről. Elsősorban az orosz haderő létszámhiányával foglalkoznak, melyet fiatal kadétokkal és elítéltekkel próbál orvosolni az orosz hadvezetés.
Fontolgatja az orosz törvényhozás alsóháza, hogy kihallgatják Szergej Sojgu védelmi minisztert a Harkiv térségében történt események miatt – mondta Szergej Mironov vezető orosz politikus a Kommerszantnak.
Olyan bizalmi válság van kialakulóban Oroszországban a Kremllel szemben, amely nem csupán Vlagyimir Putyin hatalmi helyzetét teszi bizonytalanná, hanem akár az Orosz Föderáció végét is jelentheti – véli Ben Hodges, nyugalmazott amerikai tábornok, aki a Telegraph hasábjain osztotta meg gondolatait.
Mióta a párnaposra tervezett, Ukrajna ellen indított orosz offenzíva megtört Kijevnél, azóta vissza-visszatérő téma különféle körökben, hogy mekkora az esély arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök atomfegyverhez nyúl. A rövid válasz az, hogy nem tudjuk, de remélhetőleg továbbra is alacsony. Ugyanakkor a kockázat kétségkívül nőtt az elmúlt hetekben, miután ukrán támadás érte a Krím-félszigetet, de különösen most, hogy Harkiv térségében az ukrán ellentámadás elsöpörte az orosz haderőt. Mindezek ellenére egy orosz atomcsapás Putyin számára is nagyon kockázatos manőver lenne, ami lehet, hogy többet ártana Oroszországnak, mint használna. Nézzük, miért.
A Twitterre felkerült képek szerint az orosz csapatok visszavonulás közben hátrahagytak egy Boriszoglebszk-2-es, elektronikus hadviselésre tervezett járművet, melyet az ukrán csapatok meg is kaparintottak.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy még a kijevi vezetést és Ukrajna támogatóit is meglepte az, hogy az ukrán fegyveres erők milyen elsöprő és gyors győzelmet arattak Harkiv megyében: amellett, hogy visszafoglalták Izjum várost, északon egészen a határig tolták vissza az oroszokat. Ezzel azonban a háborúnak egyáltalán nincs vége, most mindenki azt találgatja, hogy meddig tart majd az ukránok lendülete, illetve, hogy mit reagál majd az orosz hadvezetés az igencsak kellemetlen kudarcra. Nézzük, melyek a lehetséges forgatókönyvek.
Igencsak cudar videó került elő a napokban, melyen az látható, hogy egy orosz Szu-25-ös csatarepülőgép egyszerűen a földbe csapódik felszállás után és felrobban. A felvétel állítólag nemrég készült, egy krími orosz légibázis térségében.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben a harkivi offenzíva mellett a herszoni front fontosságára hívták fel a figyelmet.
Rácz András védelempolitikai szakértő szerint az oroszok északi visszavonulása az eddigi legjelentősebb orosz vereség a háborúban, ezt ugyanis az ukránok támadása kényszerítette ki.
Az eredetileg tervezett szeptemberi dátum helyett november 4-én lesz népszavazás az ukrajnai Herszon megyében az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról – mondta el a TASzSz hírügynökségnek Kirill Sztremouszov, a térség oroszok által kinevezetett helyettes vezetője.
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. Elsősorban az oroszok által használt drónokról van benne szó.
Lövöldözés volt az orosz haderő által megszállt Herszon városában. Az incidens során két részeg orosz katona tüzet nyitott az egyik orosz hírszerzési és biztonsági szervezet, az FSzB munkatársaira, akik felelősségre akarták őket vonni, amiért alkoholt fogyasztanak katonai egyenruhában. A lövöldözésnek három halálos áldozata van – írja mindezt orosz nyomozati dokumentumokra hivatkozva a Yahoo News.
Nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz sétagalopp a Herszon térségében indult, átfogó ukrán ellentámadás. Bár eddig viszonylag kevés videó és kép jelent meg a térségben zajló eseményekről, az első felvételek alapján úgy tűnik, az ukránok többnyire nyílt síkságokon és szántóföldeken próbálnak átkelni gyalogsági alakulatokkal és páncélozott járművekkel, ahol igencsak kitettek az orosz tüzérség és légi képességek tüzének. Bár bizonyos területeken értek el sikereket, úgy néz ki, azért veszteségek is bőven vannak az ellentámadásban részt vevő ukrán csapatok körében.
Hosszú riportot készített az orosz nyelvű, Lettországból működő Important Stories (iStories) oknyomozó csapata a Kijev körüli Andrejevka orosz megszállásáról. A civilek hátborzongató beszámolói mellett nagyon érdekes része a történetnek az, hogy az egyik, megszállásban résztvevő orosz katona, Daniil Frolkin, bevallja szörnyű bűneit a portálnak és még több, korábban nem ismert részletet is elárul az orosz megszállás körülményeiről és az orosz haderő felkészültségéről.
Több kistelepülést is elfoglalt az orosz haderő Herszon térségében, Mikolaiv felé. Heves csatározások zajlanak a zaporizzsjai atomerőmű körül - az oroszok katonai járműveket tárolnak a reaktoroknál. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint a háború az Orosz Föderáció összeomlásával ér majd véget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború mai aktualitásaival.